A fehér tea
Ha pedig az előbb már beígértem a fehér teát, hát íme:
Ahogy már az előbb is említettem, a fehér tea roppant különleges. Magyarországon, meg úgy általában "Nyugaton" nem igazán tudnak a létezéséről.
A fehér tea (kínaiul: Bai Cha) enyhén erjesztett növény.
A
leszüretelt leveleket általában hatalmas kerek bambusztálakon kiteszik
a napra száradni. A fonnyadás folyamata apránként száradásba megy át.
Eközben a leveleket levegőztetik (kézzel felrázzák), így a sejtnedvek
egy része enyhén oxidálódik. A leveleket végezetül egy forgódobban
megszárítják, hogy megakadályozzák a további oxidációt. A megszárított
teát szalmakosarakból nagy türelemmel, kézzel válogatják, hogy
eltávolítsák a levélnyeleket és a szennyeződéseket. Fermentációs szintje
10-20%-os.
A tea meglehetősen ritka
is, Kína egyetlen tartományában,
Fujijanban terem meg, és mindezek mellett egész évben
csak néhány napon át
szüretelhető, mert a benne rejlő öregedést gátló anyagok csak ezen idő
alatt fejtik ki hatásukat intenzívebben. Jellemző, hogy ilyenkor a
növény rügyeit
még fehér burok védi.
A
fehér tea nagyon gazdag anti-oxidánsokban, amely az öregedésért felelős
szabad gyököket közömbösíti. Például védelmezi a
bőrszöveteket az öregítő, ráncosító, gyorsan petyhüdtté tévő
napsugárzással szemben, javítja a véráramlást, regenerálja a napozás
káros hatásainak kitett bőrt.
(a www.1000tea.hu és a mimi.hu segítségével)
Eddig 16 komment érkezett
(
)
-
1. tibike
2007. 09. 04. 8:37 -
2. kozonithy
2007. 09. 05. 23:25Ez általánosságban a legtöbb teacserjéből készült teára igaz: zöld, fekete, fehér, oolong stb... De a fehér tényleg extra jó szabadgyök pusztító.
-
3. Leilíta
2007. 11. 16. 13:59Koffeintartalmáról tudunk valamit? Nincs benne? Vagy mint a zöld teában?
-
4. kozonithy
2007. 11. 17. 14:16Nagyon minimális. Én esténként ittam, és tudtam aludni ugyanúgy, mint máskor, pedig nagyon ébren tart a koffein általában. Szóval szinte nincs, vagy nem érezhető mennyiségben.
-
5. Leilíta
2007. 11. 19. 9:39Ok, köszi :) Akkor én is nyugodtan szürcsölgetem majd esténként is :)
-
6. Rita
2007. 11. 24. 19:33Azt nem tudja valaki,hogy fogyasztó hatása van e?vagy az csak a zöld teának van?köszi
-
7. kozonithy
2007. 11. 30. 13:11Meg a Pu Erh-nek van fogyasztó hatása még, de csak akkor, ha előtte sportoltál kicsit, és utána iszod meg.
-
8. leg
2008. 10. 22. 12:04Sziasztok! Én úgy tudom nemcsak Fujian-ben, hanem Tajvanon is termesztik, de a fehér tea igen ritka. Viszont én kevésbé ajánlanám a nagyáruházakban kapható filteres kiszerelésben. Eléggé drágán, de lehet kapni hengeres, zöld dobozban a hosszúszálas, igazi fehér teát. Ízre kicsit olyan, mint a hársfatea, viszont ha túl sokat raksz a csészébe, vagy hosszan áztatod, ihatatlanná válik. Azt is ovastam, hogy valaha a császárok itala volt, és szűzleányok aranyollóval szüretelték:-).
-
9. leg
2008. 10. 22. 12:13Egész pontosan a Yin Zhen (Silver Needles) "Ezüstös tűk" nevű fehérteáról van szó, ez, ha jól tudom, Hunanból ered, akkor ez már a harmadik tartomány:-).
-
10. Varga Beáta
2008. 11. 05. 21:21www.viragzotea.hu
A leges legjobb teak..
en már karacsonyra is rendeltem
nagyon finom és szép ajánlom mindenkinek -
11. tom
2008. 11. 14. 17:03Sajnos az nem sokat mutat, viszont találtam egy másikat, ahol viszont van leírás a választékról:
www.viragzoteak.com
-
12. tom
2008. 11. 14. 17:04bocs! helyesen:
-
13. Varga Bea
2008. 11. 16. 23:47www.viragzotea.hu
Gyönyörű látványteák fehér, fekete és zöld...és jó minőségüek is ..nekem nagyon bejött
-
14. sziszikozmi
2009. 01. 15. 21:49Sziasztok!
Én azt szeretném tudni,hogy leendő kismamként ihatom-e a fehér,a zöld és a mentateát,mert én eddig ezeket fogyasztottam akár napi 2 liter mennyiségben is. Viszont nem szeretnék ártani a leendő magzatnak,ha valaki tudja kérdésmre a választ,előre is köszönöm!
-
15. Dia
2009. 03. 27. 13:34Üdvözlet mindenkinek!
Én most hallottam erről a teáról először, és jókat is olvastam róla , ezért kipróbálom. De, hogy érdemes, ha kúra szerűen akkor meddig 5-6 hét? És naponta mennyit, és hányszor lehet belőle inni ami még nem ártalmas?
Köszönöm -
16. Timi0720
2009. 08. 15. 12:37Én imádom a fehér teát, főleg az ízesítettet,előtte zöld teát ittam, de nem tudtam aludni tőle. Ennek a koffein tartalma minimális, úgy hallottam, egész kicsi gyermekeknek is adható nyugodtan. Amúgy hatásra hasonló a zöld teához, annyi, hogy ebben több antioxidáns van. De ugyanolyan jó zsírégető, mint a zöld tea. Én ezért a hatásukért kedvelem legjobban ezeket a teákat.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
















azt halotam hogy jo a rák ellen