Teával barnított fotográfiák

Egy igen izgalmas fotósorozatot találtam. Nagy Tamás fotográfus teával barnítja fényképeit.

A különleges fotográfiák megtekinthetők itt.

írta: kozonithy, 16:13 - címkék: és kategóriák: csak kép, linkajánló - még nincsenek kommentek

Gyermekotthoni menzatea

Sokat járok egy erdélyi gyermekotthonba önkéntesnek. Mivel Erdélyről van szó, talán az is egyértelmű, hogy ha néha tea is kerül az asztalra a víz mellé, az általában nem valamilyen darjeelingi oolong vagy zöld tea, hanem egyszerű, aromásított gyümölcs izesítésű egyéb tea, aminek az igazi ízét mégiscsak a hozzáadott cukor adja.

No de ennek is megvan a maga élménye, ha úgy csinálják. Egyrészt szívvel-lélekkel, kívánva, hogy jó íze legyen, kívánva azt, hogy a gyerekek arcán mosoly jelenjen meg a kortyok után. Ha már ez megvan, sokkal könnyebb eltalálni a jó ízesítést. Hányszor megéltem már egy-egy táborban vagy akár az óvodában – ahol ismeretlen szakácsnők főztek nekünk úgy, hogy csak úgy sokad rangú feladatként még egy teát is főztek nekünk, –, hogy 30 liter vízbe mindössze 10 filtert kiáztatva, enyhén megcukrozva rosszabb löttyöt kaptunk, mint ha csak hideg csapvizet adtak volna...

Pedig lehet ezt jól is szervírozni, és mivel a cukor sem sokkal drágább, ha kicsit jobban megöntjük, egész jó löttyöt kapunk. Igazi tea persze nincs benne sok, vagy egyáltalán nincs, tán még gyümölcs sem, mégis megvan a maga funkciója ennek a teának is. Sőt, a maga szertartása is, ahogy itatja magát, és mi nosztalgiával kortyolgatjuk.

Nem rossz ez...

írta: kozonithy, 10:00 - címkék: menza tea és kategóriák: gondolatim - 8 komment

Dsida Jenő - Esti teázás

Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton vékonyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondol, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.

S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.
– Én is teázom, kedvesem... –
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.
 
 
írta: kozonithy, 14:39 - címkék: és kategóriák: egyéb - még nincsenek kommentek

Új sablon

No de azért mondok jó hírt is.

Akik már régebb óta látogatják az oldalt, biztos észrevették, hogy kicsit megváltoztattam a dizájnt. Ennek az az oka, hogy a Freeblog beadagolt néhány új sablontípust az eddigiek közé, és ez jobban passzolt a témához, illetve itt meg tudtam változtatni a felső képet. Így photoshoppoltam meg ezt a verziót. Még van pár, kiteszem ide őket. Ha Neked valamelyik másik tetszik, szólj nyugodtan! Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

 

 

 

 

 

írta: kozonithy, 22:18 - címkék: és kategóriák: Technikai bejegyzés - 4 komment

Szerintem kimerültem, de nyitott vagyok

Ahoy Mindenkinek!

Mostanában mindig rácsodálkozom a blogra, amikor ránézek a napi látogatottságra. Magas számokat mutat mindig. Vagy jó a marketingem vagy a kereső ennyiszer dobja ki az oldalam. Nem tudom. Régóta nem írtam már ide, és ennek egyáltalán nem a teáktól való eltávolodás az oka. Azt hiszem, kicsit kimerültem. Ennek két oka van, ha valakit érdekel:

  1. Az egyik, hogy túl sok mindent csinálok már e blog mellett. Na nem csak más oldalakat, hanem úgy általában. Dolgozok + tanévben tanulok, és vannak egyéb "társadalmi" munkáim is, amik előrébb vannak prioritásban.
  2. A másik, hogy azért elég sok mindent összehordtam már itt teákról, és azt hiszem minden teákkal való csekély tapasztalatomat kiírtam ide. Ezen túlmenően már csak lopni tudnék, vagyis más oldalakról beollózni ide néhány cikket, persze forrásmegjelöléssel, de az már nem az igazi. Eddig is csináltam, de csak ritkán, maradnék ugyanennél a ritkaságnál.

Ami állandó maradhatna, hogy ha veszek vagy kóstolok valahol egy új teát, azzal kapcsolatban leírom az élményeimet. Ez tényleg megmaradhatna, és akkor kb. egy-két hetente születne egy-egy új post, de itt meg életbe lép az 1. pont.

Szóval még nem tudom, mi legyen a bloggal. A legtöbbet az segítene, ha társszerkesztőket találnék, akik ezen a blogon keresztül publikálnák első teás cikkeiket, ugyanis csak és kizárólag a teának még nem igen van saját magyar honlapja, ami csak evvel a témával foglalkozik. Legalábbis én nem találtam.

Ha valaki érez magában ambíciót, szóljon. Még akár valami nagy dolog is kisülhetne belőle.

Címem: kozonithy@gmail.com

írta: kozonithy, 11:14 - címkék: és kategóriák: gondolatim - 4 komment

Jófej csésze...

írta: kozonithy, 13:57 - címkék: és kategóriák: csak kép - 1 komment

Hogyan válasszunk megfelelő teát?

Nemrég kitettem egy bejegyzést arról, hogy Hogyan válasszunk teát, és egy angol nyelvű oldalra mutató linket mellékeltem hozzá. Most megjelent a folder.hu-n ennek az írásnak a magyar nyelvű fordítása is. Íme: (aki úgy érzi, hogy nem jól gondolkodik az eredeti cikk írója, várom a kommentjét!)

A tea a kínaiak kedvenc itala már hosszú idők óta, és az elmúlt években számos teaízű készítmény is jelen van a piacon. Áruházi statisztikák azt mutatják, hogy a Kangshifu jeges fekete tea, és a Zöld tea vagy Afternoon Milk tea elnevezésű italok eladásai messze lehagyják az olyan italokat, mint a juice, ásványvíz és a különböző szénsavas üdítők. Egyrészt öröm látni ennek a tradicionális kínai italnak a sikerét, másrészt azonban sokaknak kétségeik vannak azzal, hogyan válasszanak maguknak megfelelő teát. Most itt van néhány információ a teáról.

A legtöbb teakészítmény kivonatok kombinációjával készül, és ez vezet olyan italok kialakulásához, mint a tejes tea, vagy a tea ízű üdítők. A jó teát megkülönböztetni a rossztól segíthet a tea polyphenol tartalma. A tea standard minimum polyphenol tartalma 600 milligramm per liter.

Hgy kiválaszthassák a megfelelő teát, a vásárlóknak ismerniük kell azt. Egy átlagos tea a következő hasznos összetevőket tartalmazza:

1. Alkaloidok: Ez segít felfrissíteni az elmét, erősíti a szívet, méregtelenítő és gyulladáscsökkentő hatású és megszabadít a másnaposság gyötrelmeitől.

2. Tea polyphenol: Ez képes megóvni a radioaktív anyagoktól, és aktiválja a kapilláris ereket.

3. Vitaminok és fluoridok: a különböző vitaminok felerősítik az alkaloidok és a tea polyphenol hatását. A bőséges fluorid pedig jó hatással van a fogakra.

4. Catechinok: Ez az antioxidáns csodákat képes tenni a bőrrel, mivel megszabadít a pigment lerakódásoktól.

Itt pedig álljon egy lista arról, hogyan válasszunk teát:

Különböző teák különböző évszakokban

Ahogyan a kínai közmondás mondja: "Zöld tea nyárra, fekete tea télre és az oolong tea egész évben kiváló", az emberek különböző fajta teákat választanak az egyes évszakokra.
A tavasz a virágteák évszaka, ami kimozdítja a lelket az álmosságból. A tél a fekete tea évszaka, aminek meleg természete segít megóvni a testet a téli hidegben.

A nyár a zöld tea évszaka. A hűsítő tulajdonsága segít csökkenteni a nyári hőérzetet, erősíti a szívet és eltávolítja a mérgeket. Azoknak, akik ilyenkor jobban szeretik a jéghideg italokat, és azoknak akiknek gyenge a gyomruk, az oolong tea inkább javallt, mint a zöld tea. Az árpatea szintén jó választás lehet nyáron, ami a pigment lerakódásoktól szabadítja meg a bőrt.

Ősszel – száraz időszak lévén (a ford.) – jó választás lehet a qingcha tea, ami a fekete és a zöld tea között van. A qingcha tea tartalmaz oolongot és tieguanyint, ami elősegíti a nyálelválasztást, javítja a tüdőt és hidratálja a bőrt.

Különböző teák különböző napszakokban

A reggeli Zöld tea: antioxidánsokban és C vitaminban gazdag, a zöld tea segít eltávolítani a szabadgyököket a testből.

A délutáni krizantém tea: segíti a májfunkciókat, és javítja a szemeket. Mézzel és naspolyával keverve segít legyőzni a depressziót és a görcsös aggodalmat.

Az esti naspolya tea: Gazdag béta-karotinban, B1 vitaminban, C vitaminban, kalciumban és vasban, valamint fokozza a máj- és vesefunkciókat.

Túlórázóknak kasszia mag tea: Jó hatással van az agyra, májra, csontokra és az inakra, pont úgy, ahogy a szemekre. Illetve ha valaki székrekedésben szenved, igyon egy csésze kasszia mag teát vacsora után. Garantáltan hatni fog.

Bőséges étkezés alias Nagy Zabálás után: egy nagy evés után Pu'er tea (azaz Öreg tea): Sok tea elősegíti a zsír lebontást, ez a tea vezető ezek között. Számos előnyös hatása van a zsírégetésben, tehát nem engedi felszívódni azokat.

Különböző teák különböző embereknek

Irodai dolgozók: krizantém és zöld tea
Sportszeretők: Oolong tea és fekete tea
Anti-sportolók: Zöld tea és virágteák
Azoknak akik magas légszennyezettségnek vannak kitéve: Zöld tea
Dohányzók és nagy ivók: Zöld tea
Húsimádók: Oolong tea
Akik székrekedéstől szenvednek: Mézes tea
Akik fogyni akarnak: Oolong tea, Pu'er tea és zöld tea
Akiknek gyenge a gyomruk és a lépük: Oolong tea és virág teák
Akik hosszú életre vágynak: Oolong tea és fekete tea

Forrás: http://www.folder.hu/hirek.php?id=821

Eredeti szöveg: http://www.chinadaily.com


írta: kozonithy, 11:02 - címkék: és kategóriák: jó tudni, linkajánló - még nincsenek kommentek

Újratöltve

Az, hogy ide most nem írtam egy ideje, nem azt jelentette, hogy felhagytam a teázással.

Viszont tényleg nem vettem már egy ideje teákat, mert az volt a célom, hogy elfogyjon minden, amit eddig összevásároltam. Megtörtént. Megittam az utolsó bancha teámat is, és maradtak az Impra filteresek, mígnem tegnap meglátogattam az Első Pesti Teaházat, hogy feltankoljam néhány tartályomat.

Vettem touareget, japán senchát, matet, egy darab teavirágot próbaképpen, ami elvileg majd kinyílik, ha leforrázom, desszertnek pedig ginsenges roit és sárgadinnyés roit. Ajándékba pedig kaptam egy lefőzésnyi puerh-t. Lapachot pedig elfelejtettem, de majd legközelébb.

Tegnap este neki is estem szerzeményeimnek, először (vacsi utáni gyomornyugtatónak) ginsenges roit ittam. Ezt egyrészt a ginseng életerőre való jó hatása miatt, illetve a roi nyugtató hatása miatt vettem, és nem titok, hogy az íze miatt is. Nagyon átütő citrom és bergamot illata van, enyhe vanília aromával. Nem nagyon hagyja magát otthagyni.

Az estét az ajándék puerh-el folytattam, de újfent meg kell állapítanom, hogy még nem tudok puerh-t főzni. Az 1000Teában ittam kétszer is olyat, amibe beleszerettem, de itthon még nem sikerült produkálni ugyanazt a karakterességet, ami igazán megfogott benne. Azért jól esett, főleg a gyönyörködés az éjfekete színében, ahogy a hófehér teás kannából átöntöm a szintén hófehér csészémbe.

Ezután a sencha következett. Szerintem elszúrtam azzal, hogy túl rövid ideig áztattam. Persze ínyenc teázók szerint már az 5 perc is sok talán, de én nagyon szeretem pár percnél tovább áztatni a teákat, mint amit előírnak rá. Nagyon jó minőségű senchát vettem, ezt a boltban az illata is bizonyította. De látszik, hogy már régen főztem teát. Valami ennél sem sikerült, habár már jobb lett, mint az előző, hiszen sikerült előcsalnom a senchára jellemző tipikus illataromát, de lehet, hogy a puerh után nem kellett volna ezzel a lágyabb teával folytatni, mert alig éreztem belőle valamit.

Ma reggel pedig a touareggel ébresztettem magamat, de ennek már jó régóta ismerem a hatását. Jó kis puskapor zöld tea sok teinnel, benne mentalevél a testi frissesség érzéséhez, amihez én itthon még szórok egy kevés gingkot is agyi értágító hatása miatt. Így elértem a már jól ismert "agyrobbantó", ébresztő hatást. Jól esett ezzel ébredni megint.

írta: kozonithy, 09:21 - címkék: és kategóriák: egyéb - még nincsenek kommentek

Milyen egy jó teázó?

Új témát nyitottam a fórumon.

Arra a kérdésre keresem a választ, hogy szerinted mitől jó egy jó teázó?

Mik a kritériumai? Van-e olyan (bárhol), amelyik ezeknek megfelel?

Köszi, ha reagálsz rá!

írta: kozonithy, 14:46 - címkék: és kategóriák: kérdés - még nincsenek kommentek

Hogyan válasszunk teát?

Köszönöm Dánielnek a linket! Az írást most sajnos nincs időm lefordítani, de a cikk talán segíthet valamelyest azoknak, akik bizonytalanok abban, hogyan válasszanak maguknak megfelelő teafüvet.

http://www.chinadaily.com.cn/citylife/2007-11/12/content_6248187.htm

írta: kozonithy, 12:06 - címkék: és kategóriák: jó tudni, linkajánló - 3 komment

Teafilter áztató

Ugyan nem vagyok nagy filteres teázó, de olykor előfordul, hogy a filtereshez fordulok segítségért, ha nincs szálas, vagy nincs időm a szálasra. És mivel a filteres feketét is agyon lehet áztatni, mindig jól jöhet egy áztató gépezet... :)

Nos, nekem kéne egy ilyen:


írta: kozonithy, 21:47 - címkék: és kategóriák: egyéb - 5 komment

Jó program az 1000Tea Teaházban

Idézem az ő oldalukról:

Ha szereti japán teáinkat, érdeklődik a japán teakultúra iránt, bizonyára nem ismeretlenek Ön előtt a kyotói Gyokuro, Matcha, Sencha, Tamaryokucha, Kukicha, Bancha, Hojicha, Genmaicha teáink.

Szeretettel meghívjuk ezen kyotói teák beszállítójának

Masahiro Takada előadására,

aki a Kyotó melletti Ujiból érkezett hozzánk!

Időpont: 2007. október 7. vasárnap 19 óra
Helyszín: 1000Tea (V. ker. Váci u. 65.)
Részvételi díj: 900Ft/fő, amely tartalmazza az előadás közben felszolgált japán teák árát is.
Kérjük, részvételi szándékát előre jelezze a contact@1000tea.hu e-mail címen, vagy a 337-8217-es telefonszámon.

Forrás: www.1000tea.hu

írta: kozonithy, 22:32 - címkék: és kategóriák: hírek - még nincsenek kommentek

Ekcéma tea folyt. köv.

Apum is, meg én is Megkérdeztük nővéremet, hogy mit küldött nekem annak idején ekcémára való teaként. Apum kommentjét közlöm:

A tea neve Veronica officinalis, azaz orvosi veronikatea. Ezt küldte, s hozzátette, hogy csalánteával együtt fogyasztva még hatásosabb. Mindezt M. Treben könyvéből merítette, annak is az 59. oldaláról. Tehát az érdeklődőknek is jó a figyelmébe ajánlani, ami erről a könyvben írva van.

Remélem, segít!

írta: kozonithy, 10:16 - címkék: és kategóriák: konkrét teák - 7 komment

Ekcéma tea + ma feltöltök pár dobozt

Nővéremtől kaptam egy csalánalapú, de nem tudom, hogy pontosan mit tartalmazó, ámde nagyon hatékony(nak tűnő) gyógyteát az ekcémámra. Nem tudom, hogy ettől-e vagy mástól (mert kb. 3-4 heti rendszerességgel jutott eszembe inni egy lefőzésnyit), de 23 év után elmúlt az ekcémám. Még van két adagnyi, most iszom az egyiket. (Ha érdekel valakit, megkérdezem, hogy hol vette.)

Ma megyek új teákat venni. Lesz egy almás-fahéjas rooibush, egy bancha vagy egy sencha (majd az orrom dönt), kinéztem egy eukaliptusz-gyömbér ízű zöldet, meg már tök rég ittam formosa oolongot, így abból is begyűjtök egy 50 gramos tasakot.

Hát ti mit isztok most? 

írta: kozonithy, 15:19 - címkék: és kategóriák: egyéb - 6 komment

Egy jófej teareklám Japánból

Forrás: Youtube

 

írta: kozonithy, 10:28 - címkék: és kategóriák: video - 2 komment

Nehéz nyári napok

Nem tesznek jót a nyári napok a teázási szokásaimnak. Pedig hogy beígértem magamnak, hogy én nem leszek csak téli teázó, és ugyanúgy fogom kortyolni nyáron is, mint télen. Tavaly sikerült is, idén belassultam. Bár jóval melegebb is az idei nyár, mint a tavalyi, és talán ettől, talán más hatástól, egyszerűen nincs kedvem meleget inni. Na jó, reggelente néha legurítom a Touareg zöldteámat, de azt sem mindig. Kicsit cikinek érzem a dolgot, de remélem csak a hullámvölgy mélyén vagyok most, és a hupa után jön a hepe. :)

Jó teákat! 

írta: kozonithy, 12:49 - címkék: és kategóriák: gondolatim - 1 komment

Totális lezüllés

Totálisan lezüllöttem.

Vizsgaidőszak van másfél hónapja. Benne egy szigorlattal és egy másik vizsgával, amelyekből még "újabb esélyt" is kaptam a javításra, egy szóval megbuktam. (A többi HUH!!! megvan...) Ma van az utolsó UV. Utána akármi is történik, leadom az indexem és... és majdnem "Hello Egyetem", ha nem lenne jövőhéten még egy kötelező nyári egyetemi gyakorlat: kutatótábor Óballán. Sebaj, biztos jó muri lesz.

Csak az a baj, hogy az elmúlt másfél hónapban szinte teljesen kiapadt a teakészlet itthon. Üresen konganak a tárolódobozok, az utolsó teákat is elszürcsöltem, újat venni viszont lusta voltam. Miután elfogytak a szálas teák, jött egy jófajta – keresztanyámtól kapott – filteres. (Impra ceyloni fekete tea). Utána pedig a kávé... kávé... kávé... Szinte mindennap, sőt, egy nap több is.

Esténként pedig olykor egy-egy sör a parton... :)

Nem arról van szó, iszonyúan szeretem a kávé ízét, de tudom, hogy hajlamos vagyok a függésre, és amióta újból kávéval kelek (úgy egy hónapja), sokkal nehezebb kikaparni magam az ágyból, még akkor is, ha 10-ig alszom.

De ma vége van. Illetve inkább jövő héten, mert a táborban valszeg még csak a kávéra lesz hely, idő, eszköz, lehetőség stb... Ja meg utána egy másik tábor... Na jó, akkor nem ígérgetek semmit. De ha minden jólmegy, utána mindenképp újratöltöm a dobozokat, és visszatérek a tankönyvek fölül a szenvedélyemhez is... Sajnos a kettőt nem sikerült jól összeegyeztetnem, pedig lehetett volna. Hiába, még béna vagyok.

Addig adhattok tanácsokat, hogy miket vegyek. Kéne valami serkentő (a touareg a kedvencem eddig), valami zöld (valami sencha-ra gondoltam vagy hmmm... pirított bancha.) Afrikai vörös. Matet is biztos veszek. Valami fekete is kéne, bár azt ritkábban töltök magamba.

Szerintetek?

Addig is ez van: (persze prosztóbb módon szervírozva)

írta: kozonithy, 07:04 - címkék: és kategóriák: gondolatim - 4 komment

Társszerzőket keresünk!

Megkóstoltad? Kipróbáltad? Megtapasztaltad? Hallottál valami újat? Véleményed van teákról, teázókról, vagy csak úgy írnál egy cikket a témában?

Tedd meg, és ha jó, közzétesszük! Ide írj: kozonithy@gmail.com

írta: kozonithy, 12:22 - címkék: és kategóriák: Technikai bejegyzés - 2 komment

Teaház a Múzeumok Éjszakáján

Secima küldte a hírt, miszerint a Budavári Labirintusban június 23-án délután 2-től másnap "délelőtt" 2-ig teaház is üzemel majd. Na persze ez önmagában nem nagy hír, mert csak a fővárosban közel száz teázó üzemel nap mint nap. Mégis, a hely és a rendezvény szelleme, illetve a különlegesnek ígérkező programok talán tartogatnak magukban valami egyedit és különlegeset, amiért mégis érdemes benézni.

Maga a program beharangozása:
"A teafogyasztás hagyományai évezredekre nyúlnak vissza. Ennek az üdítő és frissítő italnak fogyasztását a világ minden részén különböző szokások és hagyományok keretezik. Ezek érdekeségeivel ismerkedhetnek meg teaházunkban. Orosz szamovártea, japán zöld tea, vagy a kínai fenyő gyökereivel füstölt lapsang souchong, az angol tejes tea, az earl gray vagy breakfest, különböző fantázia ízesítésű teák, hagyományos gyümölcsteák, és koffeinmentes rotbush teák. Minden kelléket biztosítunk a teázáshoz- ki hogyan szereti, kedvére fogyaszthatja mézzel, tejjel vagy tejszínnel, kandis cukorral, vagy üresen."

Forrása: www.muzeumokejszakaja.hu

írta: kozonithy, 19:20 - címkék: és kategóriák: hírek - 1 komment

Igyunk több fehér teát!

A fehér teával, úgy vettem észre, csak mostanában kezdett el ismerkedni a magyar társadalom teák után érdeklődő része. Nemrég láttam egy hírportálon, hogy "megérkezett Magyarországra is a fehér tea" (hát... pár évvel lemaradtak szegények.) No de most a Femina.hu is ír egy rövidet e ritka nedűről. Ímhol:

"A fehér tea a világ legritkább teafajtája. Kína egyetlen tartományában nő, Fujianban. Ott is csak a tavasz néhány napján van lehetőség a tea szüretelésére, és csak keveset szüretelnek belőle, mivel csak a legfiatalabb, még szőrös levélhajtások kerülhetnek a teába. A japán nők előszeretettel használják kívül-belül. Antioxidáns hatású a benne található polifenoloknak köszönhetően. Idd teaként vagy használd arctonikként. Különleges hatóanyagai segítik a sejtek regenerációját, kisimítják a ráncokat."


írta: kozonithy, 15:04 - címkék: és kategóriák: konkrét teák - 6 komment
Régebbiek | Végére »